Karate

"Kedves Nóri és Péter Sensei!

Tudom, meglepő lehet a hirtelen felbukkanásom, pedig már nagyon-nagyon régen gondolok rá, hogy írni szeretnék nektek. Még szeptemberben elkezdtem kickbox edzésekre járni, és ahogy számomra is meglepő módon visszajöttek a berögzült karatés mozdulatok, még többet kezdtem gondolni rátok.

A fő oka annak, hogy mindenképpen írni szerettem volna nem ez, hanem hogy ha kicsit későn is, de megköszönjem azt a rengeteg mindent amit a karatétól és tőletek kaptam. Bár elég patetikusan és túlzóan hangzik, mostanra biztos vagyok abban, hogy a legszűkebb családomon kívül messze a karaténak és nektek köszönhetem a legtöbbet, általatok formálódtam a leginkább és a legjobb irányba. Furcsán hangzik, de szinte mindent, amit az eddigi életemben elértem, a karatézással kötök össze, legyen szó személyiségbeli fejlődésről vagy sport/munkahelyi/tanulmányi sikerekről. Nem szeretnék nagyon - nagyon hosszan írni, pedig tudnék, mert nem lehetek elég hálás azért a törődésért és szeretetért, amit hosszú éveken keresztül kaptam és ami annyi mindent tanított nekem. Rengeteg fontos és szép emlékem van azokból az időkből, az első táborról, ahol folyamatosan sírtam és Péter sensei a családjától jött el minden este és várta meg az ágyam mellett amíg el nem alszom, de a versenyekről, övvizsgákról, vagy csak az edzések előtti öltözői beszélgetésekről is.

Sajnos már nem emlékszem, hogy pontosan hogyan és mikor hagytam abba a karatét a kézilabda miatt, de biztos, hogy nem ahhoz méltó körülmények között, ahogy ti nevelgettetek engem. Emiatt szeretnék elnézést is kérni.... Azokban az években, 12-13 évesen sajnos elég rossz irányba és társaságba mentem el és biztosan tudom, hogy első sorban a karate és az ott tanult értékrend mentett meg attól, hogy ez az időszak sokkal tovább tartson. Bár közvetlenül az egyre komolyabban alakuló kézilabda volt az, ami kirántott ebből, azt viszont biztosan tudom, hogy ha nem karatézom, nem, hogy 10 évig, de 10 napig sem bírom a kézilabdában.

10 évnyi élsportban és az életem minden területén folyamatosan azokra az alapokra építettem és építek, amiket ti fektettetek le 6 éves koromtól kezdve. Mindegy, hogy kiemelkedő érettségi eredmények eléréséről, kézilabda edzéseken való vért izzadásról, játékpercekért való alázatos küzdelemről vagy a hollandiai mesterszakra való felkészülésről volt szó, a hozzáállásom mindenhez a karatéból jött. Nem csak bizonyos eredmények elérésében, de igen nehéz élethelyzetek átvészelésében is rengeteget segített mindaz, amit a karatéból hoztam, ideértve Apukám elvesztésének feldolgozását is.

Nagyon, nagyon hosszan tudnék írni, de összességében csak szeretném megköszönni azt a rengeteg emberséget, szeretetet, küzdeni tudást és alázatot, amit tőletek kaptam és tanultam. Elmondhatatlanul hálás vagyok érte és sajnálom, hogy ezt annak idején nem jeleztem, amikor abbahagytam a karatét. Sok szeretettel gondolok rátok és szeretném, ha tudnátok, hogy ha bármikor valamilyen segítségre van szüksége a karatés közösségnek, nagyon szívesen visszaadnék valamennyit abból, amit kaptam.

Osu!"